DRK Magyar Kupa Döntő, csapatbemutató: Kecskeméti RC

Varga Péter jó játéka érmet hozhat a Kecskemétnek, amely egy 17 tétmeccsből álló nyeretlenségi sorozatot törne meg a Pénzügyőr ellen a DRK Magyar Kupa Döntő férfi bronzcsatájában.

Egy 18 éves fiatalember alkot nagyot az idény során a Kecskemét csapatában. Ő nem más, mint Varga Péter, aki már a felnőttválogatottban is bemutatkozott, s emellett természetesen az U22-es és U20-as válogatottnak is alapembere. Varga a férfi élvonalbeli bajnokság pontlistáján az előkelő harmadik helyen áll (359 pont, 5.06-os szettenkénti átlaggal), s bízik benne, hogy a Magyar Kupa-bronzmeccsen, március 10-én vasárnap a Pénzügyőr ellen is jó napja lesz.

Edzője, Deák Márk úgy fogalmazott fiatal pontgyárosával kapcsolatban, hogy fontos láncszeme a kecskeméti csapatnak, stabil kezdőemberré vált, s bizony jót tett neki, hogy tavaly nyáron meghívót kapott a felnőtt nemzeti együttesbe Nagy Péter szövetségi kapitánytól. Szakmailag és a motivációját tekintve is lépett ezzel előre Varga.

Persze, nem csak Varga Péterből áll a kecskeméti alakulat, Deák vezetőedző szerint is igazi csapatként alkothatnak majd nagyot a kupában a Pénzügyőr ellen, a harmadik helyért kiírt összecsapáson az Érd Arénában. Érdekesség, hogy a két gárda előző 20 tétmeccséből a legutóbbi 17-et (!) a fővárosiak nyerték, a Kecskemét ugyanis 2019 óta képtelen legyőzni őket. Igaz, abban az évben – még Dávid Zoltán irányításával – három sikert is arattak az alföldiek a zöld-fehérek ellen, abból az egyik épp a Magyar Kupában volt, méghozzá az aranymeccsen. Idén a bronzéremért feszülnek majd egymásnak a felek jövő vasárnap 16 óra 15 percces kezdettel.

Jegyvásárlás ITT: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/drk-magyar-kupa-doento-erd-arena-634263/event.html

Kedves Szurkolók!

Érdemes családostul kilátogatni a Magyar Kupa hétvégéjére, a legkisebbeket gyereksarokkal, a nagyobbakat fotósarokkal, DRK shoppal és további izgalmas meglepetésekkel várjuk március 9-én és 10-én is!