U18-as női válogatottunk megérkezett a szlovéniai MEVZA-tornára

A Horváth András edzette csapat Dunakeszin tréningezett a maribori viadalra, amely egyben az első selejtező is a júliusi, részben görög rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra.

A válogatott holnap (január 10-én), 11 óra 30 perces kezdettel Csehország ellen lép először pályára, majd ugyancsak szerdán még a házigazda szlovénekkel is megmérkőzik 18:30-tól, csütörtökön pedig jön a ciprusiak elleni összecsapás. Az elődöntőket is csütörtökön rendezik, míg a helyosztókra január 12-én, pénteken kerül sor.

A csapat tagjai (ábécésorrendben): Csereklye Zsófia, Fekete Ramóna, Gajdács Lina, Klein Maja, Nagy Emese, Nánási Zoé, Németh Luca, Pampuch Gréta, Piros Janka, Pusztai Lilien, Szalay Szonja, Teleki Anna, Zsombok Anna, Zsombok Eszter