Mezőffy Zsolt lett az év legjobb játékvezetője, a feltörekvő fiatal bírók között Kósa Dánielé az elismerés

Az év játékvezetőjének járó dr. Holvay Endre-díjat Mezőffy Zsolt kapta idén.  A 2023-as esztendő legjobb magyar röplabdabírója pályafutása eddigi legszebb időszakát éli, hisz tavaly a női világbajnokságon, valamint három Nemzetek Ligája-tornán fújta sípot, idén pedig – a VNL-sorozat mellett – férfi Európa-bajnokságon és a férfi olimpiai selejtezőn is rangos mérkőzéseket vezetett. Emellett a hazai porondon is a tőle megszokott magas színvonalon működik.

A Magyar Röplabda Szövetség az Év játékvezetője mellett a legjobb fiatal röplabdabírót is elismerésben részesíti idén. A Szele Dénesről elnevezett díjat Kósa Dánia kapja, aki rendkívüli alázattal bír a sportág iránt, s látszik rajta, hogy folyamatosan képzi magát. Munkájával a szakmabeliek és a lelátón ülő röplabdabarátok egyaránt elégedettek.

További sikereket kívánunk játékvezetőinknek, sok-sok emlékezetes mérkőzéssel együtt!