Az év legjobbjai 2023 – A strandröplabda utánpótlás is kitett magáért!

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben közzétesszük, hogy kik is lettek az idei év legjobbjai sportágunkban. Ezúttal az utánpótlás strandröplabdázó párosok következnek.

A lányoknál – Vasvári Zsófi, Kun Stefánia

A páros a thaiföldi U21-es világbajnokságon az előkelő kilencedik helyezést szerezte meg, négy győzelem és két vereség után, míg az U22-es Európa-bajnokságon szintén kilencedik lett. Kiemelendő MEVZA-tornákon nyújtott szereplésük is, Koperben az U20-as korosztályban bronzérmet szereztek.

A fiúknál – Tari Bence, Veress Ákos

Az elmúlt időszak egyik legszebb magyar utánpótlás strandröplabda eredményét Tari Bence és Veress Ákos érte el. A páros bronzérmet nyert az U18-as Európa-bajnokságon, Madridban, ahol hat győzelemmel és mindössze egy vereséggel fejezte be a korosztály idei legrangosabb európai viadalát. A Soós Izsák által irányított duó a szakág első magyar Eb-érmét szerezte, ezzel történelmet írt! A Tari, Veress páros a szlovén üdülőparadicsomban, Portorožban is letette névjegyét, mivel az U18-as MEVZA-tornát megnyerte.

A már publikált győztesek:
https://hunvolley.hu/?p=42454