U17-es OSB: harmadik korosztályos aranyát nyerte a PSE, az elsőt a Szent Benedek

Befejeződött az U17-es Országos Serdülő Bajnokság döntője. A fiúknál Esztergomban az aranyérmet a Pénzügyőr csapata szerezte meg a Szolnok ellenében, míg a lányoknál a Szent Benedek első bajnoki címét ünnepelhette, miután a fináléban legyőzte a Vasast.

 

A Buzek László OSB délelőtti nyitó meccsén az előzetesen érmes álmokat dédelgető Dág két szoros és egy sima szettben nyert a Kecskemét ellen, ezzel rendezőként megszerezve az ötödik helyet. A bronzderbin a szombathoz képest jóval eredményesebb támadási hatékonyság nagyban hozzájárult a Fino Kaposvár győzelméhez – amihez hozzátartozik, hogy a középszakaszban magabiztosan élen végző MÁV Előre sok hibával játszott –, így megérdemelten állhattak fel a dobogóra a somogyiak. A torna fináléjában három játszmában nyert a Pénzügyőr, amely nagyon akarta ma győzelmet, egységet és koncentrációt mutatva a pályán végig. A Szolnokból sokat kivett a tegnapi 10 szett, és csak időszakokra tudta megnehezíteni a fővárosiak dolgát, ennek ellenére az éremátadáshoz ők is boldogan álltak oda. A PSE rendkívül eredményes utánpótlás szezont zárt, hiszen mind a négy korosztályban döntőt játszhatott, és ebből hármat meg is nyert – a mostani mellett a gyermek (U15) és a mini (U13) korosztályban sem talált legyőzőre –, és az U20-ban is csak a KESI előzte meg őket.


A mérkőzéseket követően kiosztották a különdíjakat is: a legjobb előkészítőnek a szolnoki Csák Attilát, a legtechnikásabb játékosnak a kaposvári Laczó Bálintot, a legjobb támadónak pedig Mihálovits Péter Marcellt (Pénzügyőr) választották, a torna MVP-je pedig ugyancsak a fővárosiak játékosa, Zeitler Mihály lett. Az Iván Gergő Emlékalapítvány által felajánlott díjad Szendrői Mátyás (ÉDRA-MÁV Előre) vehette át.

Helyosztók:
Az 5. helyért:
Dág KSE – KESI ‘A’ 3:0 (20, 16, 23)
A 3. helyért: Fino Kaposvár ‘A – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia 3:1 (–23, 22, 20, 21)
Döntő: Szolnoki SPC – Pénzügyőr SE Zöld 0:3 (–21, –21, –18)

Először nyert játszmát az MTK – sőt, rögtön kettőt is – a Szalayné Sebők Éva OSB-döntőben, miután az UTE védekezése nem volt annyira stabil az 5. helyért zajló mérkőzés első két felvonásában. A folytatásban aztán magukra találtak a lila-fehérek, hiszen feljavuló védő- és támadójátékukkal kiharcolták a döntő szettet, ahol győztek, így az újpestiek végeztek a torna ötödik helyén. Magabiztos vezetéshez jutott a Békéscsaba a bronzérmetért zajló mérkőzésen a Nyíregyháza ellen, a második játszmában viszont alaposan meg kellett dolgoznia a házigazdáknak, hiszen egy kiélezett, izgalmas csata végén két szettlabdát is hárítaniuk kellett, de sikerült megduplázni az előnyüket. A harmadik szett pedig az elsőt idézte, a csabaiak kegyetlenül kihasználtak minden lehetőséget a kissé megtört nyíregyháziak ellen, így a házigazda megnyerte a mérkőzést és bronzéremmel zárta az ob-t.

Jó hangulatú és iramú döntőt játszott egymással a Szent Benedek és a Vasas, előbbi hatékonyabb támadójátékának köszönhetően megnyerte az első szettet. A fővárosiakon érezni lehetett, hogy bennük volt a szombaton lejátszott 10 játszma, ennek ellenére a végjátékban visszakapaszkodtak, de a fürediek így is behúzták a második felvonást is. Szebbnél szebb megoldásokkal – főleg centertámadásokkal – kápráztatta el a közönséget a Balaton-parti csapat, 8:1-gyel kezdte a harmadik szettet, azonban több ki nem kényszerített hiba után kettőre visszazárkózott a Vasas (17:19). Észnél voltak a fürediek, koncentráltabban játszottak és megnyerték a találkozót, így az aranyérmet idén az ő nyakukba akasztották ebben a korosztályban.

Ez volt a klub első korosztályos bajnoki címe. Emellett a döntő legértékesebb játékosa és a legjobb támadó is őket erősítette: előbbi Schneider Vanessa, utóbbi pedig Szakály Stefánia lett. Legjobb előkészítőnek a békéscsabai Fekete Ramónát, a legtechnikásabb játékosnak pedig a Vasasos Márkus Nórát választották.

Helyosztók
Az 5. helyért:
UTE U17 Lila – MTK Budapest kék 3:2 (–20, –23, 21, 16, 9)
A 3. helyért: BRSE-Fehér – Nyíregyháza 3:0 (16, 26, 11)
Döntő: Szent Benedek RA Piros – Vasas SC U17A 3:0 (21, 23, 18)