U15-ös ob-döntő: a KESI, a Pénzügyőr, a Gödöllő és a Vasas már elődöntős

Befejeződött az U15-ös fiú és leány Országos Bajnokság Döntőjének első napja. Előbbieknél az A-csoportot a Pénzügyőr, a B-t pedig a KESI nyerte, míg utóbbiaknál a Gödöllő és a Vasas végzett a csoportja élén, így egyenes ágon jutottak a szombati elődöntőbe.

 

A Tatár Mihály fiú U15-ös Országos Bajnokság döntőjének nyitómérkőzését Dunakeszin, a Magyarság Sportcsarnokban, az A-csoportban a Fino Kaposvár ’A’ kezdte jobban, azonban még az első szettben átvette az irányítást az ÉDRA-MÁV Előre Akadémia ’A’. Végül három ponttal jobbak voltak ellenfelüknél, amivel két játszmára kerültek a győzelemtől. Innentől pedig egyre magabiztosabban játszottak a fehér mezes székesfehérváriak, ugyan a Kaposvárnak is több szép megmozdulása és labdamenete volt, de a szettgyőzelemhez nem jártak közel, az első mérkőzés 3:0-val ért véget. A fekete mezes kaposváriak a következő összecsapáson sem tudtak győzni, a Pénzügyőr három sima játszmában nyert, ami azt is jelentette, hogy a két vereséggel kezdő somogyiak biztosan a kereszjátékban folytatják, az elődöntőbe jutásról pedig a csoport utolsó mérkőzése döntött. Ennek megfelelően szorosan indult, a Pénzügyőr–MÁV Előre párharc, a végletekig kiélezett első játszmát a fővárosiak nyerték és végül a mérkőzés is meglett, 3:1 arányban, így készülhetnek az elődöntőre.

A nézőtéren összegyűlt szurkolók és a pálya mellett álló cserejátékosok is hangos éljenzéssel és „Hajrá Szolnok” rigmussal kezdték a B-csoport nyitómérkőzését. Erre minden okuk meg is volt, hiszen csapatuk kifejezetten jól indította a Kunhegyes elleni összecsapást. Azonban hiába a korán kialakított négypontos előny, a piros mezes Kunhegyes előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. Innen pedig nehéz volt az önbizalmát visszaszerezni a középszakaszt a 3. helyen záró szolnoki csapatnak. Az első játszma a piros mezeseké lett, azonban a második szettre egy sokkal bátrabb és határozottabb Szolnok jött ki, így az ellenfél csak 11 pontot tudott szerezni. Innen pedig egyenes út vezetett a győzelemhez, négy játszmában sikerült lezárni a mérkőzést. A Kunhegyes a második mérkőzésen is vereséget szenvedett. A KESI ’A’ csapata magabiztos játékkal mutatkozott be, és nyert három szettben, a nap legsimább mérkőzésén. Az elsőség eldöntése itt is a végére maradt, amelyen nagy csatában, de három játszmában győzött a KESI, amivel megelőzte a Szolnokot, és elődöntős lett.

A-csoport:
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A – Fino Kaposvár A 3:0 (22, 19, 21)
Fino Kaposvár A – Pénzügyőr SE Zöld 0:3 (–16, –15, –20)
Pénzügyőr SE Zöld – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A 3:1 (16, 16, –19, 15)
A csoport végeredménye: 1. Pénzügyőr SE Zöld 4 pont (6:1-es szettarány), 2. ÉDRA-MÁV Előre Akadémia 3 (4:3), 3. Fino Kaposvár A 2 (0:6)

B csoport:
Szolnoki SPC – Kunhegyes SE 3:1 (–22, 11,16,16)
Kunhegyes SE – KESI A 0:3 (–13, –11, –21)
KESI A – Szolnoki SPC 3:0 (20, 24, 14)
A csoport végeredménye: 1. KESI A 4 pont (6:0-s szettarány), 2. Szolnoki SPC 3 (3:4), 3. Kunhegyes 2 (1:6)

A szombati tervezett program:
10:00 ÉDRA-MÁV Előre Akadémia – Kunhegyes SE (keresztjáték)
12:00 Szolnoki SPC – Fino Kaposvár A (keresztjáték)
17:00 KESI A – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia/Kunhegyes SE (elődöntő)
19:00 Pénzügyőr SE A – Szolnoki SPC/Fino Kaposvár A (elődöntő)

 

A dr. Kotsis Attiláné leány U15-ös bajnokság helyszíne az UTE Szilágyi utcai csarnoka volt, s a küzdelmek mindjárt egy meglepetéssel kezdődtek. A házigazda újpestiek ugyanis hiába vezettek már 2:0-ra, a harmadik játszmát ugyanis végül nagy csatában elvesztették a Békéscsaba ellen, akik aztán meg is fordították a meccset és 3:2-re győztek. Az idén, tétmérkőzésen még veretlen Vasas is szettvesztéssel kezdett a csabaiak ellen, ezt követően viszont összekapták magukat, s előbb egyenlítettek, majd fordítottak, végül pedig a győzelmet is megszerezték, míg a csoport záró meccsén a piros-kékek már magabiztosan múlták felül az UTE-t is 3:0-ra.

A B-csoportban az a Gödöllő szállította a meglepetést, amely az utolsóként biztosította helyét a döntőben, de előbb 3:1-re legyőzte a középszakaszban harmadik SZOSI-t, majd 3:2-re az ott második Nyíregyházát is, így elsőként biztosította a helyét az elődöntőben. A nap zárómeccsén aztán a szabolcsiak háromszettes sikert arattak a vasiak felett, így megszerezték a csoport második helyét.

A-csoport:
UTE U15 Lila – Békéscsabai RSE-Fehér 2:3 (18, 19, –22, –16, –11)
Békéscsabai RSE-Fehér – Vasas SC U15 Piros 1:3 (20, –17, –12, –23)
Vasas SC U15 Piros – UTE U15 Lila 3:0 (19, 21, 13)
A csoport végeredménye: 1. Vasas 4 pont (6:1-es szettarány), 2. Békéscsabai RSE 3 (4:5), 3. Újpesti TE 2 (2:6)

B-csoport:
SZOSI A – Gödöllői RC 1:3 (–21, 10, –17, –23)
Gödöllői RC – Nyíregyháza 3:2 (–13, 24, –20, 24, 10)
Nyíregyháza – SZOSI A 3:0 (23, 12, 21)
A csoport végeredménye: 1. Gödöllő 4 pont (6:3-as szettarány), 2. Nyíregyháza 3 (5:3), 3. Szombathelyi SI 2 (1:6)

A szombati tervezett program:
10:00 Békéscsabai RSE-Fehér – SZOSI A (keresztjáték)
12:00 UTE U15 Lila – Nyíregyháza (keresztjáték)
17:00 Gödöllői RC – Békéscsabai RSE-Fehér/SZOSI A (elődöntő)
19:00 Vasas SC U15 Piros – UTE U15 Lila/Nyíregyháza (elődöntő)

A hétvége összes mérkőzését a Hunvolley Tv élőben közvetíti.