Óriási körbeverések az U20-as bajnokság döntőjének első napján

Túl vagyunk az U20-as fiú és leány országos bajnokság első napján. A csoportküzdelmek során előbbieknél Dunakeszin a Pénzügyőr és a Fino Kaposvár, utóbbiaknál pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban az UTE és a Békéscsaba végzett az első helyen, s jutott egyből a szombat délutáni elődöntőbe.

 

Háromszettes dunaújvárosi sikerrel indult a dr. Tarnawa Ferdinánd U20-as OB-döntő, miután az A-csoportban a DSE Röplabda Akadémia legyőzte a több Extraliga-játékossal felálló Pénzügyőr SE-t. A fővárosiak sok hibával játszottak, és bár kétszer is vezettek az újvárosiak, mindkét alkalommal egyenlített a PSE, az izgalmas végjátékot azonban elveszítették. 6:0-val indított a DSE a második felvonásban, azonban ezúttal is visszazárkóztak a fővárosiak, a végjáték végén viszont ismét a DSE örülhetett. A harmadik játszmában már elmaradt az izgalom, magabiztosan nyertek az újvárosiak.

A KESI ’A’ a DSE Röplabda Akadémia elleni találkozón megmutatta, miért is nyerte meg a középszakaszt. Bár az első két szettben fej fej mellett haladtak a csapatok, a játszma felénél már rendre a kecskemétiek vezettek. A Bács-Kiskun vármegyeiek felnőtt keretéből már jól ismert Varga Péter parádés megoldásokkal segítette együttesét. Az újvárosiak a harmadik játszmában feljavuló játékának és több kecskeméti hibának köszönhetően pariban volt, emiatt nagy csata alakult ki a pályán. Varga Péter az egyik labdamenetben megsérült, le kellett cserélni, ennek ellenére izgalmas végjátékban fordított és nyert a Kecskemét.

A Pénzügyőrnek bőven volt ideje felkészülni a KESI ’A’ elleni találkozójára, hiszen a nyitó mérkőzés után nyolc órával később lépett csak pályára. Meg is látszott a fővárosiak játékán, hiszen az első felvonásban a parádésan bemutatkozó Kecskemétet nem engedte meglógni, legfeljebb kétpontnyi különbségre. Sőt, a végjáték elején már a Pénzügyőr vezetett (21:18), nem sokkal később pedig a játszmát is megnyerte. A folytatásban tovább nőtt a fővárosiak fölénye, 18:9-re vezettek a visszafogottan játszó KESI ellen, s gond nélkül tettek szert kétszettes előnyre. A harmadik játszmára feltámadt a Kecskemét, ezzel párhuzamosan pedig sok ki nem kényszerített hibát ütött a Pénzügyőr. Ennek ellenére ledolgozta négypontos hátrányát a fővárosi csapat, fordított, és izgalmas végjáték után diadalmaskodott, így csoportelsőként bejutott az elődöntőbe, a Kecskemét és a DSE szombat délelőtt a keresztjátékban lép pályára.

A B-csoport nyitó mérkőzése, a Fino Kaposvár–VRCK összecsapás az Extraligában biztosan nagyon izgalmas csata lett volna, az U20-as döntőben azonban az első két játszma egyértelmű somogyi fölényt hozott. A harmadik felvonásban talált magára a Barcika, amely a szett felénél öttel vezetett, csakúgy, mint a végjáték elején, így a szép megoldásokkal és nagyszerű blokkokkal tarkított játékrészt a borsodiak nyerték. A folytatásra is maradt egy kevés a barcikai erőtartalékból (6:2), azonban fordított a Kaposvár, és bár csökkent az előnye a végjátékban, az ötödik mérkőzéslabdáját kiharcolva nyert a somogyi gárda.

Az idényben eddig egyszer sem tudta legyőzni a VRCK a Szolnoki Sportcentrumot – három meccsből mindössze egy szettgyőzelem –, miért ne most sikerülne? Végig nagy csata folyt a pályán, a barcikaiak az első két szettet megnyerték, így érett is az első siker, azonban a szolnokiak nem adták fel a harmadik felvonásban sem, előbb hárították az ellenfél szettlabdáját, majd értékesítették a sajátjukat. A folytatásban sem hagyott alább a Szolnok lendülete, parádés megoldásokkal kiharcolta a döntő szettet, amelyben már ismét a barcikaiak akarata érvényesült, így összejött a siker, először gyűrték le a szolnokiakat.

A játéknap záró mérkőzésén a Kaposvár nagy elánnal kezdte a mérkőzést a Szolnok ellen, a két csapat között kialakult néhány pontos különbséget sokáig tartották a felek. A 20. pontot a somogyiak érték el először, a kétpontos előnyüket pedig tovább növelték, amivel megnyerték az első szettet. Kisebb előnye a második játszma elején is volt a Kaposvárnak, azonban idejében kapcsolt a Szolnok és 11:9-re fordított. Innentől viszont inkább a hibák döntöttek egyik vagy másik fél javára. A végjáték kétpontos kaposvári előnnyel kezdődött, azonban egy kiváló blokknak köszönhetően új erőre kaptak a szolnokiak, fordítottak és megnyerték a második játszmát. A folytatásban ismét a somogyi gárda akarata érvényesült, a játékrész felénél már hattal ment (12:6), és bár csökkent az előnye, magabiztosan nyerte a harmadik szettet, és mivel a negyedik felvonás sem jelentett gondot, nemcsak nyert, de elődöntőbe jutott a Kaposvár. A Szolnok és a VRCK szombat délelőtt a keresztjátékban folytatja a küzdelmeket.

Dr. Tarnawa Ferdinánd fiú U20 Országos Bajnokság, Döntő
A csoport:
Pénzügyőr SE–DSE Röplabda Akadémia 0:3 (–23, –22, –17)
DSE Röplabda Akadémia–KESI Röplabda Akadémia ’A’ 0:3 (–15, –17, –23)
KESI Röplabda Akadémia ’A’– Pénzügyőr SE 0:3 (–21, –13, –23)
A csoport végeredménye: 1. Pénzügyőr 3 pont (3:3 szettarány), 2. KESI ’A’ 3 (3:3), 3. DSE Röplabda Akadémia 3 (3:3). A helyezésekről a pontarány döntött.

B csoport:
Fino Kaposvár–VRCK 3:1 (18, 15, –20, 23)
VRCK–Szolnoki Sportcentrum 3:2 (22, 24, –24, –17, 11)
Szolnoki Sportcentrum–Fino Kaposvár 1:3 (–19, 21, –19, –17)
A csoport végeredménye: 1. Fino Kaposvár 4 pont (6:2 szettarány), 2. VRCK 3 (4:5), 3. Szolnoki Sportcentrum 2 (3:6)

A szombati program:
10.00 KESI ’A’–Szolnoki Sportcentrum (keresztjáték)
12.00 VRCK–DSE Röplabda Akadémia (keresztjáték)
17.00 Fino Kaposvár–KESI ’A’-Szolnoki Sportcentrum győztese (elődöntő)
19.00 Pénzügyőr SE–VRCK-DSE Röplabda Akadémia győztese (elődöntő)

Csak az ötödik játszma hozott döntést a címvédő MTK Budapest és a Gödöllői RC mérkőzésén, a lányok Torma Ágnes U20-as bajnokságának nyitómeccsén, az A-csoportban. A gödöllőiek szereztek vezetést, de aztán a hét elején még a felnőtt válogatottal edzőtáborozó Berkó Lili vezérletével a fővárosiak két szoros játszmában fordítottak, s bár a Pest megyeiek egyenlítettek, végül MTK-siker született.

A nap harmadik mérkőzésén a középszakaszt veretlenül megnyerő UTE 3:1-re legyőzte az MTK-t. A lila-fehérek imponáló magabiztossággal kezdtek, s szereztek 2:0-s vezetést, a harmadik játszmában azonban megtorpantak, amit kihasználtak a kék-fehérek és szépítettek. Sokáig a negyedik szettben is vezettek, de a végjátékban megint az újpestiek akarata érvényesült.

A záró találkozón az UTE Németh Hanna vezérletével 3:2-re legyőzte a Gödöllői RC-t, amely így a második meccsén is a döntő szettben maradt alul, hiába egyenlített kétszer is. A csoportot így az újpestiek nyerték az MTK és a Gödöllő előtt.

A B-csoportban született meg az első igazi meglepetés, mintán a Szent Benedek 3:1-re legyőzte a Békéscsabát. Pedig a csabaiak kezdték jobban a meccset, akik kifejezetten simán, 25:16-ra nyerték az első szettet, ezt követően azonban Orosz Biankáék összeszedték magukat és három szoros játszmában fordítottak.

A folytatásban magabiztos, 3:0-s győzelmet aratott a házigazda Budaörsi DSE-Emericus, mégpedig a békéscsabaiakat legyőző Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen. Mintha kicserélték volna a füredieket az első meccshez képest, végig alárendelt szerepben játszottak a népes szurkolósereg által biztatott budaörsiek ellen.

Aztán a Békéscsaba a nap utolsó találkozóján megint meglepetést okozott, viszont most pozitív értelemben, hiszen 3:0-ra múlták felül azt a Budaörsöt. Sinka Dalmáék ezzel ráadásul a csoportgyőzelmet és egy szabad szombat délelőttöt is szereztek, míg a házigazdákra így a Gödöllő, a Szent Benedekre pedig az MTK vár.

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság, Döntő
A-csoport:
Gödöllői RC – MTK Budapest 2:3
MTK Budapest – UTE U20 Lila 1:3
15:30 UTE U20 Lila – Gödöllői RC 3:2
A csoport végeredménye: 1. UTE 4 pont, 2. MTK 3, 3. Gödöllő 2

B-csoport:
BRSE-Fehér – SZBRA Piros 1:3
SZBRA Piros – BDSE-Emericus 0:3
BDSE-Emericus – BRSE-Fehér 0:3
A csoport végeredménye: 1. Békéscsabai RSE 3 pont (4:3 szettarány), 2. BDSE-Emericus 3 (3:3), 3. Szent Benedek RA 3 (3:4)

A szombati program:
10:00 MTK Budapest – Szent Benedek RA (keresztjáték)
12:00 Gödöllői RC – BDSE-Emericus (keresztjáték)
17:00 BRSE – MTK Budapest/Szent Benedek RA (elődöntő)
19:00 UTE – Gödöllői RC/BDSE-Emericus (elődöntő)