U17-es leány Európa-bajnokság (Békéscsaba, Vrnjačka Banja): Megtörtént a sorsolás!

A szerb-magyar közös rendezésű U17-es Európa-bajnokság mai luxembourgi sorsolásán a török, a francia, a német, a belga, a szlovén, a román és a görög együttessel került egy csoportba a magyar korosztályos válogatott. Mint ismert: Magyarország társházigazdája a július 11-én kezdődő tornának, a hazai helyszín Békéscsaba lesz, ahol minden bizonnyal a jövő nagy sztárjait láthatjuk majd. A kontinenstornát először rendezik 16 csapattal, a résztvevők két nyolcas csoportban küzdenek a továbbjutásért körmérkőzéses rendszerben.
EDZŐI REAKCIÓ
Horváth András, az U17-es válogatott szövetségi edzője: – Mindkét csoport erős, de szomorúak nem vagyunk a sorsolás kapcsán. Szeretnénk majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtani mindegyik ellenfelünk ellen. Igyekszünk minél több videófelvételt is összegyűjteni a csapatokról, hogy kellően feltérképezzük őket, már el is kezdtük az ezzel kapcsolatos munkát. Nagy röplabdás nemzetekkel mérkőzünk majd, biztos vagyok benne, hogy élmény lesz a csapatnak minden összecsapás, pláne hazai közönség előtt, Békéscsabán, ahová nagyon várjuk a szurkolókat. Egyelőre még nem tudjuk, hogy milyen sorrendben következnek a mérkőzések, erről majd a jövő hét elején kapunk tájékoztatást. Ami pedig a következő időszakot illeti: hamarosan megtörténik a bő keret kihirdetése, s a terveim szerint több mint 20 játékossal kezdjük majd a június 6-ai edzőtábort.